Tündérrózsa FolkFest 2024 - Hévíz
Bemutatkozás
2024-ben ismét megrendezésre kerül Hévízen a Tündérrózsa FolkFeszt, így két napon keresztül a táncé és a zenéé lesz a főszerep a városban. Színesebbnél színesebb népviseletbe öltözött gyermekek és felnőttek aranyozzák majd be szeptember 20-21. között a Rákóczi utcát, miközben pergő ritmusokra járó táncos lábak szórakoztatják majd a közönséget a felállított színpadon.
A fesztivál első napján a gyerekek kapják a főszerepet, hiszen felvonulással indul a rendezvény, majd a második napon a felnőtt táncosok kerülnek előtérbe produkcióikkal. Találkozhatunk néptáncos divatbemutatóval, de mindkét nap kézművesek és egyéb árusok portékáiból is vásárolhatunk.
Szeptember 29.
15:30 Hívogató – gyermek táncosok felvonulása
16:00 Nyitnikék – táncos megnyitó
16:15 Iskolai néptáncosok, népi együttesek műsora
17:30 Aprók tánca
18:15 Üstökös Kompánia
19:00 Néptánc gála a Gyenes Néptánc Együttessel és a Nagyváthy Néptáncegyüttessel 2 részletben
Néptáncos divatbemutató a szünetben
Szeptember 30.
15:30 Felvonulás – felnőtt táncosok felvonulása
16:00 Pergő dallamok – gyermek népdalosok bemutatója
16:30 Aprók tánca
17:15 Népzenei kórusok – Hévízi Tiszta Forrás és Gyenesi Népdalkör
18:00 Pergő lépések – táncház felnőtteknek
19:00 Néptánc gála a Gyenes Néptánc Együttessel, a Pápai Református Gimnázium Réthei Néptáncegyüttesével, a Tüskevár Táncegyüttessel, és a Bodorka Néptáncegyüttessel 2 részletben
Néptáncos divatbemutató a szünetben
A fesztivál első napján a gyerekek kapják a főszerepet, hiszen felvonulással indul a rendezvény, majd a második napon a felnőtt táncosok kerülnek előtérbe produkcióikkal. Találkozhatunk néptáncos divatbemutatóval, de mindkét nap kézművesek és egyéb árusok portékáiból is vásárolhatunk.
Ízelítő a 2023-as programokból
Szeptember 29.15:30 Hívogató – gyermek táncosok felvonulása